No time

Mostanában ritkán jutok el odáig, hogy írni tudjak, pedig olykor tök jó billentyűzetet ragadni és okosságoknak tűnő dolgokat beleírni az internet hatalmas hálójába. Így most is ezt fogom tenni, de sok csámcsogni való nem lesz benne, pusztán egy rövid helyzetjelentés.

Meló, meló, meló és egy kis szabadidő. Ez van mostanság. 2010-nek úgy estem neki, hogy csak értelmes projektekben veszek részt, amik amellett hogy izgalmasak még pénzt is hoznak. Maradt a CJP és kamerás póker asztal és a helyzet nem is változott, de mind a két fronton egyszerre kezdtek mozgolódni.

Az elmúlt pár hét CJP fronton 3Dui fejlesztés volt, amit baromira élveztem, mert egy új technológiában használhatom kreativitásom és weben nevelkedett grafikai tudásomat. Összeraktunk egy frankó demót és már léphetek is tovább, mert 1.5 év után bejelentkezett a régóta várt Audi. Tartogattak azért nem kis meglepetéseket a kiírásban és bemutatóban is. Könnyen lehet, hogy nem is mi fogjuk csinálni a folytatást, de legalább felelevenítettem tudásomat és rájöttem, hogy nem is csináltam annyira szar alkalmazást Smile. Most persze pöröghetek még a pályázaton és csuroghat a nyálam ezen tök érdekes projekt után, de majd meglátjuk mit hoz a sors. Tanulni biztos hogy fogok már belőle, ha mást nem is, de üzleti politikát biztosan.

Aztán itt van ez a pókeres front is, a jó kis Digis felvétel, ahol a kezdet reménykeltően indult, már csak a folytatást nem kellene elcseszni. Sok energiát és tudást fektetek ezen projektbe, remélem azért hoz is majd valamit a konyhára és az embereknek is elnyeri tetszését. Jönnek ezek az olaszok is Magyarországra és akarnak live streamet, de még az utolsó pillanatban se okézták le a végleges árakat, így lehet elúszik a meló, aminek azért nagyon-nagyon nem örülnék, mert jó mókának ígérkezik.

És hát persze mikor máskor jelentkezne be egy nemzetközi produkció? Persze hogy most, mikor pörög az ember mint a búgócsiga. A szerződés már megvan, és néhány ötlet is született újabb fejlesztésekre, így most abba is kell invesztálni és egy ideig megint lesz olyan érzetem, hogy van egy tökéletes technológiánk. Ez persze csak addig tart, míg újabb agyroham be nem következik.

Ez van munka téren, magánéletben meg napi szinten járok az új lakásba, felügyelni kell a festőt, gipszkartonost, villanyszerelőt, be kell szerezni eszközöket, bútorokat, szóval olyan igazi jófajta szórakozás ahol a pénznek lehet két kézzel és nagyon-nagyon gyorsan integetni, mert minden szó nélkül távozik zsebünkből. A büdzsét már 300k-val túlléptem, így az övet is szorosabbra kell majd húzni a következő hónapokban, sőt a következő néhány évben a hitel miatt. Viszont remélem jó hatással lesz rám az új környezet és termelékenységem és jókedvem az egekben jár majd.

Ezt talán elősegíti az a tény is, hogy csaj fronton valami alakulóban van, de ez egyelőre még non-public. Az viszont tény, hogy kezdem úgy érezni, hogy a kisiklott vonat kezd visszatérni a helyes ösvényre és újult erővel robog tovább...

Chaar-Lee
    « 1/21 »
    bkauxqzScal
    2018-04-18 19:34:44
    [url=https://onlinecasinotop.us.org/]456 free slots casino[/url] free casino games and poker [url=https://onlinecasinotop.us.org]las vegas world free slots casino games[/url] best casino slots on facebook [url=https://onlinecasinotop.us.org/]doubleu casino[/url] free online casino
    mvvnxacScal
    2018-04-17 21:47:58
    [url=https://onlinecasinotop.us.org]casino online[/url] casino [url=https://onlinecasinotop.us.org/]online casino[/url] casino online [url=https://onlinecasinotop.us.org]online casino[/url] casino online
    Google Essay Wri..
    2018-04-16 10:30:46
    we do your math homework help with geometry algebra homework answers [url=https://solvemymath.us.com]geometry[/url]
    Write Essays
    2018-04-15 00:05:53
    dissertation dissertation dissertation [url=https://dissertation.us.com]dissertation[/url ]
    Buy Essay Paper
    2018-04-14 05:06:20
    buy online essays essay joke write my essay [url=https://writemyessay.us.org]pay for a college essay[/url]
    Buy College Essays
    2018-04-14 01:42:12
    solve my math do my math homework do my math homework [url=https://solvemymath.us.com]geometry help[/url]
    Assignment Define
    2018-04-13 17:22:31
    essay writing service college paper writer write papers for me [url=https://writingservice.us.com]writing service[/url]
    Jasonpem
    2018-04-13 06:23:03
    cialis forum wo bestellen buy cialis online levitra comparisons to cialis and viagra [url=http://cialisoni.com/]cialis price[/url] difference between cialis and levitra
    jyfdsouth
    2018-04-12 19:57:25
    viagra how it works viagra for sale buy viagra cheap [url=http://usa77www.com/#]viagra pills[/url] OK’
    Assignment Helper
    2018-04-12 19:06:09
    best resume writing services resume cover sheet resume cover letter [url=https://resumecoverletter.us.com]cover letter for a resume[/url]
    Aa Seat Assignment
    2018-04-12 13:41:26
    writing service writing service buy homework papers [url=https://writingservice.us.com]get paid to write[/url]
    College Paper Wr..
    2018-04-12 10:32:35
    write my essay the best college essay ever write my essay help me write my essay
    Type Writer Paper
    2018-04-11 23:06:26
    writing service online writing writing service pay someone to write papers
    Buy An Essay Paper
    2018-04-11 22:20:06
    excellent essay writings type my essay write my essay write my essays
    Homework For Pre K
    2018-04-11 13:33:32
    essay help essay help essay about yourself essays questions
    Write Assignment
    2018-04-11 08:24:22
    do my math problem geometry homework online do my math geometry help
    Help With My Essay
    2018-04-11 04:57:21
    essay writing help essay explanation help essay academic essay
    Drugstore USA
    2018-04-11 04:48:09
    buy pills australia http://drugstore-usa.science/ price per pill.
    geico
    2018-04-11 03:41:04
    cheapest auto insurance rates car insurance online now acceptance auto insurance [url=https://carinsurancecompanies.us.org]auto insurance costco[/url]
    auto insurance q..
    2018-04-11 02:37:54
    best auto insurance companies 2018 best car insurance companies 2018 auto insurance [url=https://auto-insurance.us.org]auto insurance[/url]
    « 1/21 »

    A cél voltaképp mi is?
    A cél, megszűnte a dicső csatának,
    A cél halál, az élet küzdelem,
    S az ember célja e küzdés maga.

    Kapcsolódó bejegyzések
    Login
    Youtube videók
    Friss kommentek

    Eladó Ház Üzlet Ercsi
    Eladó Családi Ház Ercsiben