Avatar

Tegnap reggel mikor felkeltem, eldöntöttem, hogy ma este bizony mozizás következik, mert egyrészt régen voltam, másrészt épp az Avatar premier napja van. Ebbe teljesen beleéltem magam, de ahogy beértem a kaszinóba és előadtam ezt a többieknek, jól kiröhögtek. Kiderült, hogy már egy hétre előre elfogytak a jegyek az iMax-ba...

Gyorsan elővettem a telefont és próbáltam hívni haveromékat, akik az iMax oldalát készítik és kérdeztem van-e protekciós jegy. Felvilágosított, hogy erre még nekik sincs. Fuck!

Pedig ma biztos mozizás lesz, ebbe már beleéltem magam. A felvétel alatt megnézegettem miket adnak és végül úgy döntöttem, hogy Az időutazó felesége lesz a nyertes. Bega persze nem akart velem moziba jönni, mert a 25 perces alvás után végre pihenni akart. Eh, milyen praktikus lenne ilyenkor egy barátnő, az biztos jönne Smile

Mikor befejeztük a melót, akkor még mindig nem volt tiszta, hogy kivel mikor és hova. Szerencsére Gabira vagy Cinkire lehet számítani és végül meggyőztem őket. Kiderült, hogy 22:30-kor kezdődik egy előadás ami ugyan nem iMax, de 3D és a Lurdyban van. Hát akkor go!

A filmtől nem vártam sokat, alapvetően a látvány és a fantasy világ miatt tetszett a bemutató. Ezt pedig valószínüleg garantálni fogja az előadás. Szerencsére egy jó hosszú film volt, látványos képi elemekkel és egy elképzelt világgal, ami számomra mindig vonzóvá tesz egy filmet. Emellett a story is jól sikerült, és vannak benne megdöbbentő, gondolatébresztő dolgok is, amiket a jelenre le lehet vetíteni. Nem volt semmiből se sok, nagyon jól éreztem magam. Valószínüleg holnap is képes lennék beülni és megnézni még1x Laughing

Chaar-Lee

    A cél voltaképp mi is?
    A cél, megszűnte a dicső csatának,
    A cél halál, az élet küzdelem,
    S az ember célja e küzdés maga.

    Kapcsolódó bejegyzések
    Login
    Youtube videók
    Friss kommentek

    Eladó Ház Üzlet Ercsi
    Eladó Családi Ház Ercsiben