Edzőnek lenni

Hétvégén egy egészen érdekes feladattal kellett szembenéznem. Úgy alakult, hogy az edzőnknek külföldre kellett utaznia és engem bízott meg azzal, hogy helyettesítsem, én lettem a kinevezett ME, Mester Edző!

Korábban úgy tekintettem erre a pozicióra, hogy a teendők nagy része nem más mint az edzések megtartása, azok helyes felépítése, majd a meccseken egy csapatot összeállítani és lelket verni beléjük. Edzéseket tartottam már sokat, de azoknak sok köze nem volt egymáshoz, hisz mindig csak aznap tudtam meg, hogy most épp nekem kell megtartani az edzést, így inkább érdekes feladatokból próbáltam ezeket összeállítani.

Most viszont úgy éreztem, hogy egy sablon feladatnál sokkal többet kell elvégeznem. Nem a megszokott csapattal álltunk fel, volt több hiányzónk is, többek között a védelem középső két embere. Kihívás volt a feladat, így leültem egy papírral és elkezdem összeírni a játékosokat. Ki milyen poszton vethető be, ki kivel tud együtt játszani, mert összeszoktak, ki melyik pozicióban tud legjobban védekezni és mennyire jó az állóképessége, hogy kibírjon egy meccset. Tisztára mint egy stratégiai játék. Fel kellett készülni arra is, ha az újonnan kitalált védekezés nem jön össze, milyen lépést kell meghúzni és taktikát váltani.

Az öltözőben mindig játékosként öltöztem át a többiekkel, de most kicsit más volt a dolgom, játékos és edző voltam egyszerre, meg kell teremtenem a tiszteletet és fegyelmet, mert ma a csapatnak azt kell tennie amit én mondok, ha valamit elcseszünk az az én felelősségem, de nem renitenskedhet senki, mert azzal borul minden. Kicsit nyögvenyelősen mentek az első mondatok, de aztán belejöttem és egészen jól összefoglalva elmondtam, hogy mi lenne a teendőnk, és hogy próbálja meg mindenki erre az 1 órára elfogadni az én döntéseimet, mégha hülyeségnek is gondolja.

Elkezdődött a meccs, és a 2 gyorslábú emberünk szórta a gólokat. Ez volt a terv, hogy a nyitott védelmünkkel egy gyorsabb leindulást tudunk csinálni, és ők pedig dobálhatják a labdát a kapuba. Minden meccs minden percét a pályán szeretném tölteni, túlteng bennem az önbizalom ilyenkor és azt hiszem, hogy mindenkinél jobban meg tudnám oldani a helyzeteket. Most ez egészen másképp volt, addig nem akartam pályára lépni, amíg nem muszáj, mert akkor nem látom át a történéseket, nem veszem észre ki fáradt és hogy esetleg az ellenfél változtatott valamit, amire lépnem kéne.

Végül az utolsó 10 percben csak pályára kerültem, mert lett egy piroslapos kiállításunk és az egyik játékosunk is elfáradt. Jó volt játszani, de éreztem, hogy tényleg nem látom át a játékot, kicsit szétestünk a fáradtságnak köszönhetően, és hogy nem tudtam kit hol kellene játszatni. Az eredmény azonban nem maradt el, 37-24-re legyőztük a Kandó csapatát.

Az hiszem nyertünk volna akkor is, ha csak random módon felküldöm a játékosokat, de az összkép nem lett volna ilyen szép és az eredmény is sokkal szorosabb lett volna. Jó érzés volt egyszer kipróbálni ezt is, a pálya széléről edzőként irányítani egy csapatot. Smile

Chaar-Lee

    A cél voltaképp mi is?
    A cél, megszűnte a dicső csatának,
    A cél halál, az élet küzdelem,
    S az ember célja e küzdés maga.

    Kapcsolódó bejegyzések
    Login
    Youtube videók
    Friss kommentek

    Eladó Ház Üzlet Ercsi
    Eladó Családi Ház Ercsiben