Örkény István: Egypercesek

Még Gimnáziumban a kedvenceim közé tartozott és azóta se tudtam elfelejteni. Néha olvasni támad kedvem, izgalomra vágyom, meghökkentő dolgokra, amin aztán el lehet gondolkodni, de időm persze nem nagyon van. Ezért szeretem a novellákat, gyorsan kielégítik igényeimet és ezek között Örkény az egyik legjobb, a maga által Egyperceseknek titulált műveivel.

Mivel a neten nem találtam könnyen olvasható gyűjteményt tőle, ezért fogtam egyet és magamévá tettem. Átalakítottam, gyúrtam rajta egy kicsit és most már itt nálam is lehet olvasni. Elsősorban azoknak ajánlom, akik olyan módon internet függők mint én, leülnek a gép elé és valami hírre, érdekességre vágynak. Itt az oldalon, most véletlenszerüen jelennek meg Örkény írások, ezek ki tudják ilyenkor elégíteni az ember éhségét.

Mindenképpen javaslom, hogy a Használati utasítást olvassátok el, mert Örkény leírja, hogyan is kell a műveit olvasni, mire valók. Az a legjobb bennük, hogy percekig el lehet merengeni egy-egy írásán és még évekkel később is eszünkbe fog jutni, hogy miért nem egyforma két rizsszem, vagy hogy mi az élet értelme cseresznyepaprikával elmagyarázva (nah már megint).

Jó olvasgatást kívánok mindenkinek!

Az oldalon fellelhető teljes gyűjtemény listája itt található.

Chaar-Lee

    A cél voltaképp mi is?
    A cél, megszűnte a dicső csatának,
    A cél halál, az élet küzdelem,
    S az ember célja e küzdés maga.

    Kapcsolódó bejegyzések
    Login
    Youtube videók
    Friss kommentek

    Eladó Ház Üzlet Ercsi
    Eladó Családi Ház Ercsiben