Aranydiák

25 éves az Arany János Ált. Iskola és Nyolcosztályos Gimn.

Lassan 10 éve, hogy egy korszak zárult le sokunk életében. Megírtuk az érettségit és elballagtunk. Egykori iskolánk most 25 éve, hogy megnyitotta kaput, ennek emlékére az Aranynapok keretében öregdiák találkozót szerveztek. Mi voltunk a 2. évfolyam, akik itt végeztek, ráadásul idén lesz az osztálytalálkozó is, kötelességemnek éreztem hát, hogy elmenjek. Természetesen kíváncsi is voltam, hogy kivel mi történt.

Öcsémmel közösen mentünk, hisz ő utánam végzett 3 évvel. 17:00-ra volt hírdetve a kezdés, mi pontan 17:00-kor ott is voltunk elsőként. Kicsit bátortalanul, de átléptük az iskola kapuit. Fura érzés visszatérni, mer tudod, hogy sokat köszönhetsz a helynek, de az elmúlt években mégis elhanyagoltad, felé sem néztél. Dehát mi keresni valód is lett volna itt? Az iskola az érettségi után már csak az emlékeket őrzi.

A tornaterem előtt vártak egykori tanáraink, az arcuk kicsit megváltozott, öregedtek, de mindenkit megismertem, még ha mindenki neve nem is jutott eszembe. Ők ugyan így lehettek, talán bennük méginkább feltolult a sok régi emlék. Mi diákok többen voltunk, és többet is változtunk. Bent a teremben megterített asztalok osztályonként és díszek, mint régen farsangkor.

Idővel elkezdtek szállingózni a volt osztálytársak, iskolatársak. Osztályfőnökünk velünk együtt érkezett és saját készítésű pogácsákkal fogadott minket. Tőlünk kb. 10 ember jelent meg, ami jó is, nem is. Lehettünk volna többen, de így is sok másik osztályt megelőztünk. 18:00-kor kezdődött egy fél órás emlékezős műsor. Képek, videók, rövid előadások, majd kezdődött a beszélgetés.

Megnéztem az utolsó naplónkat, hogy milyen jegyeim voltak. Mosolyogtam a németnél lévő beíráson: FM=felmentve. Így lehettem csak kitűnő Laughing. Kaptunk egy új naplót is, amibe megkértek minket, hogy írjunk pár szót magunkról, majd 5 év múlva ezt megismételjük. Itt felerősödött bennem az az érzés, ami már vezetés közben is előjött. Az ilyen találkozókon az első kérdés: "Mi van veled, mit csinálsz most?". Erre pedig mindenki a tökéletes választ akarja mondani. Megmutatni a jó oldalunkat, bizonyítani, hogy lett belőlünk valaki vagy valami...

Fura egy kérdés ez, mert ez az amit magunknak is ritkán teszünk fel. Csak sejtjük, hogy mik szeretnénk lenni, de mindig vannak buktatók, amiken elbukunk és minden területen nem is lehetünk tökéletesek. Ezek tipikusan az iskola, végzettség, karrier, pénz, lakás és család. Próbálta mindenki csak a pozitívumokat elmondani, leírni, ezzel kicsit úgy érzem, hogy be is csaptuk egymást. De hát a versenyszellem, a megfelelési kényszer... Én is beleestem a csapdába, a sulis részeket elvicceltem, a munkáimat kihangsúlyoztam, a családról meg szót se ejtettem. Igaz van egy gyönyörű barátnőm, akivel nagyon boldog vagyok, de se gyűrű nincs az ujjunkon, se gyereket nem csináltunk még. Pár csajszi meg pont fordítva volt, van akinek már 8-9 éves gyereke van, van aki már 2x szült. Ilyenkor kicsit a Csernus jut eszembe és mérges vagyok rá, mert a Nő című könyvében azt mondja, hogy sok nő attól lesz nő, hogy szül 1-2 gyereket és ezzel próbálja takargatni azt, hogy mit nem ért el az életben. A gyerekekre akar büszke lenni és onnantól csak nekik él. Ez szemétség a részéről, mert ha részben igaza is van, a gyerek és család lehet a legfontosabb dolog az életben, nem róhatjuk fel senkinek, hogy na tessék, csak eddig jutottál... Kösz Csernus az incepcióért.

10-18 évvel ezelőtt egyik legjobb haverom Csuuuz volt, aki egyben a padtársam szerepét is betöltötte. Meglepő volt számomra, hogy annak ellenére, hogy Battán lakik, nem képes egy ilyen alkalomra odadugni a képét. Minden alkalommal felhívtam telefonon mikor ott jártam, és soha nem vette fel, vissza se hívott. Most nem hagytam magam és a telefonhívás után egy bunkónak tűnő üzenetet is írtam, hogy "bazdmeg hívj már vissza". Idővel felhívott, de persze nem akart jönni, de én meg nem éreztem teljesnek a napot, ha vele nem találkozom, így autóba ültem és lementem az Olimpia sarkára érte. Jó volt látni. Dumáltunk kicsit, de nem tudtam meggyőzni, így feladtam. Arra még megkértem, hogy a sorsra bízzuk már a döntést és 25-75-ben kiegyeztünk. Ha kétszer eltalálja, hogy mi lesz a feldobott pénz, akkor kell csak jönnie. Egyből bebuktam, így a kocsimba csábítottam és hazavittem. A sors viszont közbeszólt, valami haverja felhívta és a házuk előtt nem tudott elbúcsúzni, kiszállni az autóból. 2 perc után döntöttem és először lassan, majd egyre gyorsítva "elraboltam".

Megmondtam neki, hogy ez jó lesz, hagyja hogy egyszer én vigyem be a "rosszba". Nem fűlött hozzá a foga, de szerencsére gyenge volt. Akartam vele egy közös képet a volt padunkban, ahol régen nem tudom hogyan fértünk el, mert most a 200 kilónkkal (100+100) csak összebújva fogunk tudni leülni. Bevittem a tornaterembe, dumált kicsit a többiekkel, majd megcsináltuk a képeket. Remélem azért sikerült egy kicsit kizökkentenem a mindennapokból.

Chaar-Lee

    A cél voltaképp mi is?
    A cél, megszűnte a dicső csatának,
    A cél halál, az élet küzdelem,
    S az ember célja e küzdés maga.

    Kapcsolódó bejegyzések
    Login
    Youtube videók
    Friss kommentek

    Eladó Ház Üzlet Ercsi
    Eladó Családi Ház Ercsiben