Hazaérkeztünk

21 napot töltöttünk Vegasban, de a nyaralás nem tarthat örökké, így a WSOP befejeződésével mi is hazautaztunk. Az utolsó napot úgy terveztük, hogy nem fogunk lefeküdni, hisz a repülőnk reggel 6:50-kor indult és még előtte ki kell érkezni. Előzetes tervek alapján játékkal telt volna ez az idő, de mi még délután elköltöttük a maradék dollárokat az outletben, így inkább próbáltuk az utolsó pár vegasi óránkat pihenéssel tölteni.

A reptérre taxival mentünk ki, a csomagtartóba be se fért az összes bőrönd, így a társaság másik fele, aki a bérelt autót adta le hozta a maradékokat. A reptéren találkoztunk, de nyilván késve, így a checkinen kapkodva jutottunk csak át. Júl. 1-től ráadásul változás volt a Deltánál, így 2 bőrönd helyett már csak 1-et lehet ingyen utaztatni, így a 25 dolláros bőrönd utaztatása 50 dollárba került, maradék dollárjaink is odalettek. Kapcától még a +4 kg-ért kértek további 150 usdt, ami 30k huf, de már nem volt mit tenni.

A reptéren összefutottunk Ilosvay Zsolt-tal, aki legjobb helyezést érte el magyarok között a WSOP main eventen. Egy fiatal srác, aki a PKR spec. freerolljáról jutott ki. Részletek róla olvashatók majd OPHU-n, mert Selindek New Yorkban gyorsan meginterjúvolta.

Az út egyébként számomra most viszonylag gyorsan eltelt, mert sikerült olyan poziciót találnom, amivel tudok aludni a repülőn, így gyakorlatilag a kajaszünetek kivételével az egész utat végigaludtam. Jó érzés volt végre Magyarországra megérkezni. Vegas jó hely egyébként nagyon, de jelenleg ennyi elég volt most belőle, mert így is annyi kötelezettség és meló felgyűlt, hogy azt se tudom, hogyan fogom beérni magam.

Az átállással egyébként még problémáim vannak, ami úgy jelentkezett, hogy 16:00-tól 22:00-ig, majd 02:00-tól 09:00-ig csak aludni tudtam és még most is kicsit kótyagos vagyok. Remélem holnapra már jobb lesz és utána már kicsit értelmesebben tudok írni is.

Hétfőn akinek van kedve egy kis pókerhez, azzal a Zappa Caffeban találkozunk, lesz egy kis verseny vegasi styleban!

Chaar-Lee

    A cél voltaképp mi is?
    A cél, megszűnte a dicső csatának,
    A cél halál, az élet küzdelem,
    S az ember célja e küzdés maga.

    Kapcsolódó bejegyzések
    Login
    Youtube videók
    Friss kommentek

    Eladó Ház Üzlet Ercsi
    Eladó Családi Ház Ercsiben