Időutazás Százhalombattán

Úgy látszik, hogy ez egy ilyen hét. A szerdai Ágis nosztalgia után pénteken meglátogattam régi sulimat. Most tudatosult bennem, hogy az ott lehúzott 8 éves rekordot megdöntötte a Műegyetem, az eddigi 8.5 évével.

Ahogy közeledtem Batta felé, úgy törtek elő a régi élmények és kezdett egy kicsit gyorsabban verni a szivem, hogy mi hogyan változhatott, milyen újdonságokkal fogok szembesülni. Aztán ahogy a városban manővereztem az utcák közt, rájöttem, hogy ez olyan mint a biciklizés, az emberbe beleivódtak a kanyarok, fák és minden olyan objektum, amik mellett több ezerszer elhaladt. Valószínüleg a mai napig csukott szemmel tudnék közlekedni az elmúlt évek albérleteiben, ezek térképe mind ott van eldugva valahol az agyam mélyén.

A suli előtt ismeretlen arcok álltak, esélytelen, hogy engem itt a tanárokon kívül bárki is megismerjen, pedig a 8 év alatt amit itt lehúztam elég sok helyen elhangzott a nevem, látszott az arcom, bekerültem évkönyvekbe, de ez mind már csak a múlt. Az iskola nem változott, ugyan az a bejárat, ugyan azok a lépcsők. Itt ott persze új festék, kicserélt ajtók vagy egyéb dolgok, de az épület ugyan az. Talán egy kicsit összement, vagy én lettem nagyobb.

Kíváncsian várom, hogy ki lesz első lény, akit én is megismerek és ő is engem. Az első emeleten aztán Alpár bácsi jön szembe, akit már messziről kiszúrok. Csak a hajának színe változott, több lett benne az ősz hajszál. Felé biccentek mikor közelebb ér és köszönök is, visszaköszön, majd pár lépéssel elhalad, kattan a kerék, visszanéz, és kérdőn csak annyit vet oda, hogy: Csaba? Talált! :) Nem tanított minket sokat, de a sport miatt ismert és így egyből odajött kezetfogni, beszélgettünk, amíg Sárdi Öcsi meg nem jött. Jó érzés, hogy azért kíváncsiak az emberre azok a tanárok, akik korábban csak nyüstöltek minket. Ilyenkor érti meg az ember, hogy sokukat a jószándék vezérelte, és azt akarták, hogy vigyük valamire.

Öcsivel aztán bementünk az új kis kuckójába, ahol a server és a különböző gépek vannak. Végülis ezért jöttem, hogy a suli serverére feltegyük az általam írt kérdőív modult, amivel az egész suli elvégezheti az évente kötelező felmérést egészség és egyéb témakörben. Valamit azért tehetek még most is azért a helyért, ami korábban annyi mindent adott.

Éva néni volt a következő program, ő hívott le most is Battára és korábban is ő volt az, aki ránk "erőltette" a kézilabdát. Ez se volt egy rossz döntés, a sport egy olyan dolog, aminek szintén sokat köszönhet az ember. Ő talán a volt tanáraim közül az, akinek nagy kedvence lehettem, vagyok még most is. Bevallom, hogy én is szeretem, mert még most is lehet vele minden féléről beszélni és csak úgy csüngünk egymás szaván. Én kíváncsi vagyok arra, hogy mi van Battán a kézilabdával, a sulival, a férjével Somával, aki sok-sok éven keresztül az edzőm volt, ő meg kíváncsi arra, hogy épp mit életművészkedek össze és természetesen arra, hogy mi a helyzet a csajokkal.

A csarnokban futunk össze, ahol épp vége lett a mostani csapat meccsének és utána a felnőtt kezdi az edzést. Régi csapattársaim játszanak most itt, meg egy csomó számomra ismeretlen arc. A régiek örülnek nekem, a többiek meg azt se tudják ki vagyok. Ezek után irány a lakótelep, ahol este 22:00-ig elbeszéljük az időt Somával és Éva nénivel. Tudnánk tovább is, de azért az otthoniakhoz is időben kéne hazaérni, ha már egyszer lejövök egy kicsit, akkor ne csak aludni lássam őket.

Ilyenkor érezheti az ember, hogy már ez a 26 év, ami amúgy kevés, mégis mennyire sok. Mennyire máshol tartanak azok az emberek, akikkel korábban egy padban ültem. Teljesen mások az értékrendek, van akinek a család és a gyerek fontos, van akinek az egzisztencia és pénz, van akinek egyszerüen csak félrecsúszott az élete. Nah majd a 10 éves osztálytalálkozón, ott lesz miről beszélni már...

Chaar-Lee
    « 1/1 »
    #7
    bfsxcrype
    2018-04-13 09:39:09
    viagra purchase online cheap viagra india viagra dosages [url=http://canadiannowv.com/#]viagra soft tabs online[/url] OK’
    #6
    Fvrdapse
    2018-04-10 07:36:18
    http://www.jingzhifang.com/ublog/member.asp?action =view&memName=JoeLay17857778897 lowest viagra price http://www.zbike.cn/member.asp?action=view&memName =HildegardeGeoghegan3 [url=http://minerarcade.com/profile/gretchensay]vi agra generic online[/url] http://blog.0413gg.com/member.asp?action=view&memN ame=SebastianSchiller327 viagra costs http://games4king.com/profile/pablodaz753 [url=http://hnrain.com/2007/blog/member.asp?action =view&memName=MartaMattingley]viagra india[/url] http://hnrain.com/2007/blog/member.asp?action=view &memName=DeeVkp09855706742786 viagra patent http://twittbot.net/userinfo.php?uid=3298644&ml_la ng=ja [url=http://twittbot.net/userinfo.php?uid=3301751& ml_lang=ja]viagra how it works[/url] http://www.zbike.cn/member.asp?action=view&memName =BillGamboa8303562 buy discount viagra http://www.friddy.cn/member.asp?action=view&memNam e=DorotheaGellibrand [url=http://uedcool.com/member.asp?action=view&mem Name=HerbertBaynes5723409]herbal viagra al-ternatives[/url] http://www.tangshuai.com/member.asp?action=view&me mName=LesleyCharlton17320 soft tabs viagra http://humour-france.com/modules.php?name=Your_Acc ount&op=userinfo&username=KendraBass [url=http://twittbot.net/userinfo.php?uid=3304297& ml_lang=ja]free viagra[/url] http://tvcweb.com.br/userinfo.php?uid=1008009 buying viagra http://www.lesmao.me/home.php?mod=space&uid=234512 6&do=profile [url=http://www.liujingwen.com/blog/member.asp?act ion=view&memName=Jestine95082696]viagra for men[/url] http://www.qqsh.net/member.asp?action=view&memName =KassieCapuano79043421 what is viagra http://minerarcade.com/profile/camillagale [url=https://denermin.dk/vbulletin/member.php?u=49 9451-AshlyAgee]female viagra cream[/url] http://twittbot.net/userinfo.php?uid=3305503&ml_la ng=ja real viagra http://twittbot.net/userinfo.php?uid=3304660 [url=http://www.wdong.cn/blog2015/member.asp?actio n=view&memName=SheliaLord34894666]viagra dosage recommended[/url] http://www.wdong.cn/blog2015/member.asp?action=vie w&memName=GlennLennox906775 buying viagra without prescription http://minerarcade.com/profile/anas4580865 [url=http://www.superherogamez.com/profile/staciol ds62]viagra brand cheap[/url] http://minerarcade.com/profile/veldagritto generic viagra online https://denermin.dk/vbulletin/member.php?u=501178- BelenAguil [url=http://games4king.com/profile/kirawilbank]via gra prescription online[/url] http://www.qqsh.net/member.asp?action=view&memName =MarisolRosales3472 viagra natural http://www.zbike.cn/member.asp?action=view&memName =VaughnChinner40 [url=http://www.jingzhifang.com/ublog/member.asp?a ction=view&memName=TishaStrader93723]buy viagra uk[/url] http://twittbot.net/userinfo.php?uid=3306166&ml_la ng=ja viagra coupons http://www.eato.cc/member.asp?action=view&memName= WilliamEspinoza14519 [url=http://www.eato.cc/member.asp?action=view&mem Name=SaundraWeingarth2]sublingual viagra[/url] http://www.eato.cc/member.asp?action=view&memName= JorgSellers43117035 viagra in canada https://denermin.dk/vbulletin/member.php?u=495902- AlineClant [url=http://tvcweb.com.br/userinfo.php?uid=1008319 ]how to take viagra[/url] http://games4king.com/profile/berylbinder viagra lowest price http://yyzsschool.com.13430.m8849.cn/member.asp?ac tion=view&memName=SamKoop20176796972555 [url=http://games4king.com/profile/donlipscomb]how to use viagra[/url] http://crc.sahk1963.org.hk/userinfo.php?uid=742513 viagra online consult brand http://www.premiers-secours-dunkerque.fr/userinfo. php?uid=2143192 [url=http://games4king.com/profile/adeline9163]via gra costs[/url] http://blog.0413gg.com/member.asp?action=view&memN ame=EzekielMuramats236 cheap viagra from india http://twittbot.net/userinfo.php?uid=3300748&ml_la ng=ja [url=http://trochoi.vn/profile/1704373/MikaylaWalt .html]viagra sale online[/url] OK’
    #5
    Kwxdapse
    2018-04-07 13:14:28
    loans with bad credit fast cash loans emergency loan [url=http://cashfast.us.com/] fast cash loans[/url] OK’
    #4
    Walkman_
    2009-11-10 05:10:09

    Ez arról jutott eszedbe hogy Charlee milyen öreg már és mennyire céltalan az élete ? :D:D:D:D:D vagy hogy jutott eszedbe olvasás közben ? :D

    #3
    DVlad
    2009-11-09 12:12:49

    Remek! :DDD

    Nem láttam, de mindjárt felírom és letöltöm :)

    Olvasgatlak és eszembe jutott valami. Láttad ezt a filmet? http://www.mozinet.hu/index.nof?o=0&nyelvid=1& amp; amp; amp;k1=1&k2=43&filmid=1967

    :DDD

    #2
    Chaar-Lee
    2009-11-09 10:22:17

    Nem láttam, de mindjárt felírom és letöltöm :)

    Olvasgatlak és eszembe jutott valami. Láttad ezt a filmet? http://www.mozinet.hu/index.nof?o=0&nyelvid=1& amp; amp;k1=1&k2=43&filmid=1967

    :DDD

    #1
    DVlad
    2009-11-09 03:29:23

    Olvasgatlak és eszembe jutott valami. Láttad ezt a filmet? http://www.mozinet.hu/index.nof?o=0&nyelvid=1& amp;k1=1&k2=43&filmid=1967

    :DDD

    « 1/1 »

    A cél voltaképp mi is?
    A cél, megszűnte a dicső csatának,
    A cél halál, az élet küzdelem,
    S az ember célja e küzdés maga.

    Kapcsolódó bejegyzések
    Login
    Youtube videók
    Friss kommentek

    Eladó Ház Üzlet Ercsi
    Eladó Családi Ház Ercsiben