Az öltözőben

- Mind vannak jól - mondta tört magyarsággal a tenorista. - Nemcsak vannak jól, hanem direkt nagyon jól. És küldenek sok üdvözlet, és küldenek sok puszi.

- Na, hála istennek - mondta a nagyapa.

- Na, hála istennek - mondta a nagymama.

- És az én Annuskám? Nem nagyon sovány?

- Sem nem nagyon sovány, sem nem nagyon kövér - mondta a tenorista -, hanem éppen jó.

- És egészséges? - kérdezte a nagymama.

- Nagyon egészséges - mondta a tenorista.

- Csak amikor nálam járt, fájt kicsit a feje, mert Genovából jöttek Milánóba, és utaztak egész éjszaka. Vagy éjszak?

- Szegénykém - sóhajtott a nagypapa. - Úgy kell mondani: éjszaka.

- Nem éjszak? - kérdezte a tenorista.

- Nem - mondta a nagypapa. - Az egészen más.

- Ne tanítsd a művész urat - mondta a nagymama. - És az én kis csillagomat? Őt is tetszett látni?

- Nemcsak láttam, hanem direkt nagyon jól láttam - mondta a tenorista, miközben az öltöztetőnő ráadta a keményített csipkegallért. - A kedves lányok föltette a kisbabát az asztalomra, és kicsomagolta a pólyát, és kérte, hogy a husikáját jól csipkedjem meg.

- És meg tetszett őt csipkedni? - kérdezte a nagymama.

- Nagyon is - mondta a tenorista.

- Hol? - kérdezte a nagymama.

- A combocskáján.

- Máshol nem? - kérdezte a nagymama.

- És még a karocskáján.

- És még? - kérdezte a nagymama.

- És még a kicsi popsikáján.

- Édes jó istenem - sóhajtott a nagymama, és elnézett a messzeségbe.

A nagypapa halkan köhögni kezdett, s a padlót nézte. Az öltöztető kardot kötött a tenoristára, és az övébe beledugott két pisztolyt.

- És aztán mi történt? - kérdezte a nagymama.

A tenorista gondolkozott.

- Aztán a kedves lányok bepólyálta a kisbabát, és hazautazott Genovába. Úgy mondjam, lányok, vagy úgy mondjam, lányuk?

- Úgy kell mondani: lányuk - mondta a nagypapa.

- Nem lányok? - kérdezte a tenorista.

- Nem - mondta nagypapa. - Az mást jelent.

- Ne tanítsd már a művész urat - szólt rá a nagymama. - Inkább köszönnéd meg, hogy ilyen jó hozzánk.

- Én ma is magyarnak érzem magamat - mondta a tenorista. - Csak kicsit elfelejtettem magyarul.

- Nagyon is szépen tetszik magyarul beszélni - mondta a nagymama. - Csak még azt tessék nekem elmondani, hogy milyen is az én kis csillagom.

A tenorista gondolkozott. Az öltöztetőnő már kezében tartotta a parókát, de várt. A nagymama is várt, és a nagypapa is várt. A tenorista még mindig gondolkozott.

- Szép - mondta a végén.

- És milyen a szeme?

- Az is szép - mondta a tenorista.

- És milyen a haja?

- Az is szép - mondta a tenorista.

- És milyen a pofikája?

- Szép - mondta a tenorista. - Szintén szép.

- Édes jó istenem - sóhajtotta a nagymama, és megint elnézett a messzeségbe.

Megszólalt a csengő. A tenorista fejébe nyomta szőke parókáját, elbúcsúzott vendégeitől, és nagy kardcsörtetve, sarkantyúpengetve kisietett az öltözőből. A nagymama utánaindult, mintha még kérdezni akarna valamit, de aztán visszatért az urához, aki a padlót nézte és köhögött.

A cél voltaképp mi is?
A cél, megszűnte a dicső csatának,
A cél halál, az élet küzdelem,
S az ember célja e küzdés maga.

Login
Youtube videók
Friss kommentek

Eladó Ház Üzlet Ercsi
Eladó Családi Ház Ercsiben