Néhány perc külpolitika

Már végigjártam a környék tüzelőtelepeit, elmentem a csúszdára is, de eredménytelenül. Manapság minden beszerzés nehéz. Aztán valaki ajánlott egy külvárosi pincét, melynek életrevaló és mozgékony vezetője állítólag bármilyen tüzelőfajtát elő tud keríteni, föltéve, hogy az ember visz egy kis rumot.

Venni se kellett; volt otthon rumunk, méghozzá valódi kubai. Megtaláltam a pincét, ahová nyolc lépcsőn kellett lemenni. Még félúton se voltam, aktatáskámban a rummal, amikor lentről felkiáltott egy férfi:

- Német demokratikus brikettünk nincs!

Lementem, köszöntem, kipakoltam a rumot a szénporos bádogasztalra.

- Arra nekem nincs is szükségem - mondtam.

- Hanem mit tetszik parancsolni? - érdeklődött a vezető, egy futó pillantást vetve a rumra.

- Én egy kis hasadóanyagot szeretnék venni - mondtam.

Eddig akármerre jártam, mindenütt kerek perec megmondták: nincs. De ő közelebb lépett a rumhoz, elolvasta a feliratot, elnézte a címkére rajzolt cukornádat, aztán így szólt:

- Hát egy kis uránszurokércet talán össze tudok kaparni.

Ezen nevetni kellett.

- Maga jópofa! - mondtam neki. - Mit képzel rólam? Hogy majd otthon, egy teakonyhában nekiállok házilag dúsítani?

Fogtam a rumosüveget, visszaraktam az aktatáskába, amitől a szenes mindjárt engedékenyebb lett.

- Nem kell azért rögtön elrohanni. Szíveskedjék pontosan elmondani, mi tetszik, és aztán majd meglátjuk, mit lehet csinálni.

Mintha nem tudná - gondoltam -, de azért szép türelmesen elmagyaráztam, hogy a szokásos atomtöltetre, vagyis nagy tisztaságú uránium 233 izotópra van szükségem.

- Persze, ha nincs - tettem hozzá -, akkor egy kis plutónium 239 is megteszi.

Újra elővettem a rumot, és visszatettem a szénporos bádogasztalra. Nem szóltam semmit. Szólni ő se szólt, csak hátravitte az üveget, és betette egy rozoga iratszekrénybe. Minek annyit beszélni? E némajátékkal kölcsönösen elmondtuk egymásnak, hogy az ügyletet nyélbe ütöttük, most már csak a forma kedvéért akadékoskodott a szenes.

- Ha szabad kérdeznem - érdeklődött -, hordozórakétája már van?

- Van - mondtam kurtán.

Nem mentem bele a részletekbe. Ha elmondanám, mennyi utánjárásomba került, amíg rátaláltam arra a bizonyos csillaghegyi kisipari szövetkezetre, ahol - persze nem egy üveg rum, hanem egy angol mechanikás pianínó és hat vég lepedővászon szétosztogatása árán! - nagy nehezen összefusiztak egy közepes hatósugarú rakétát, ezzel csak fölverném a hasadóanyag árát. Számításom bevált. A szenes meglepően olcsó árat mondott, s én leszámoltam a pénzt a bádogasztalra.

- Valami edényt hozott? - kérdezte.

- Nincs nálam semmi.

- Akkor két forint üvegbetétet kérek.

Kifizettem az üvegbetétet.

- Dugója nincs? - kérdezte.

Dugóm se volt.

Felsóhajtott. Aztán széthasított egy újságlapot, összecsavarta, s úgy-ahogy bedugaszolt vele egy piszkos parádi vizes üveget. Abból a rozzant szekrényből vette elő, ahova a rumot dugta az előbb.

- Becsomagoljam?

- Nem szükséges - mondtam.

- Legyen máskor is szerencsém - mondta a szenes, és előzékenyen felkísért a lépcsőn. Ott megkérdezte:

- Remélem, békés célokra szolgál?

- Az csak természetes - mondtam.

- Csak mert olyan nagy viccmesternek látszik - mondta, és tréfásan megfenyegetett az ujjával.

A cél voltaképp mi is?
A cél, megszűnte a dicső csatának,
A cél halál, az élet küzdelem,
S az ember célja e küzdés maga.

Login
Youtube videók
Friss kommentek

Eladó Ház Üzlet Ercsi
Eladó Családi Ház Ercsiben